A cél előtt két lépéssel már nem bukjunk el!


Az új évszázad felvidéki magyar politikuma eddigi leglényegesebb és a felvidéki magyar közösség jövője szempontjából legmeghatározóbb, és záros határidőn belül megválaszolásra váró kérdése az, hogy őszintén akarjuk-e a Szövetségnek nevezett kiegyezést?

A többség számára - ha összeszorított fogakkal is - elfogadható az alakuló pártszövetség. De vannak olyanok is, akik - saját meggyőződésből, vagy ilyen-olyan befolyásolás által - inkább a bizonytalanságra és a számos veszélyt magában hordozó különutas keménykedésre voksolnak.

A Szövetség létrehozásában ellenérdekelt tábort duzzasztazni, rombolni pedig mindig könnyebb, mint egységet építeni. Az ellenzők megpróbálják az MKP sorain belül is kelteni a feszültséget, igyekeznek éket verni a párttagok közé.

A céljuk egy reményteljes igyekezet meghiúsítása, mert úgy érzik, hogy ha elindul a szövetségi vonat, akkor jegy híján csak a peronon hisztizhetnének. Így igyekeznek kisiklatni a vonatot, vagy ha azt nem sikerül, akkor legalább lekapcsolni pár vagont a szerelvényről. Pedig jól tudják, hogy mozdonyépítésre sem hitelük, sem erejük nem lesz. Azt is tudniuk kell, hogy bizony mozdony nélkül az elárvult vagonjaik nem sokat érnek. Gyorsan a feledés enyészete martalékává lesznek. A baj az, hogy működőképes mozdony híján több szerelvény sajnos egyhamar nem indul!
A központi, nemzeti vasúttársaság pedig lassan a síneket is felszedi, hogy már ne is indulhasson.

Az egyszerű választópolgár, aki pedig elhitte, hogy van közös jövő, a tényleges egység reményét dédelgette a szívében, hoppon maradhat. Sokadjára.
Ezek után már nem lesz az a szlogen, óriásplakát meg ígéretbokréta, amitől megenyhülne a szíve -  lehet az égnek is piros, fehér, zöld a színe.

Nagy tehát a közös felelősségünk, mert minden rosszindulatú híreszteléssel ellentétben, igenis van közös jövő! Minden árok betemethető, legyen az akár kútnyi mélységű is. Élhetnek egy faluban egymás mellett békében olyan családok, amelyek ugyan más-más könyveket tartanak a polcon és nem azonos rendezvényekre járnak, de ha tízévente jön a számlálóbiztos, a nemzetiség rubrikába mindkettőjüknél a magyar szó kerül. Vélhetően nem járnak át egymáshoz grillpartizni, meg kirándulni sem együtt járnak, de ha lángra kap az ikerházuk, mindketten együtt, vállvetve oltják a tüzet.

King mintájára nekünk, felvidéki magyaroknak is van egy álmunk.
Azt szeretnénk elérni, hogy már ne kelljen többé a barikád egyik vagy másik oldalán állva kilátástalan állóháborút vívni. Hogy végre egy névsorban megférjen egymás mellett sok különböző értékrendű magyar és nem magyar ember, és, hogy a választó mondhasson róluk értékítéletet karikái kiosztása által. Ne más!

A választópolgárnak megvan a magához való esze. Senki nem mondhatja választófülkei tollba neki saját, diktált igazságát. A leghangosabbak sem!
De sajnos sikeresen bomlaszthatnak. Pártot, morált, közösséget. Álságos módon, bosszúra éhesen fabulálva.

A politikum így végérvényesen elsekélyesedik, eldurvul, amolyan jakabpéteri mélységekbe jut nálunk is. Amihez jóérzésű fiatal bizony hozzá sem szagol. Lehet aztán azon siránkozni, hogy kevés az új arc. Hát nem is lesz. Mert ezzel a hozzáállással nemcsak a már létező, épp a történelmi kiegyezés felé lépegető pártokat és politikusokat gyöngítik az örökös elégedetlenek, hanem mindenkit. A jövő politikusait is!

Abban igazuk van, hogy a folyamat lassú, de az út sem egy frissen burkolt sztrádaszakasz. Ugyan óvatos léptekkel, kicsit vonakodva, de közelednek egymáshoz a felek. Tíz évnyi testvérháború után ez nem is csoda. A sebek még nem hegedtek be. Ha valaki módszeresen piszkálja őket, hamar újra felnyílnak, fájnak. Így könnyű újra egymásnak ugrasztani a békülni vágyókat és porig rombolni egy nemes és fennkölt illúziót.

Ne engedjük, hogy ez megtörténjen!

Králik Róbert

Írj megjegyzést!

Újabb Régebbi