Ugrás a fő tartalomra

KFC - MFK Rózsahegy (Ružomberok) B



A komáromi felnőtt futballcsapat 2019. november 8-án hazai pályán az MFK Rózsahegy (Ružomberok) B-csapatát fogadta 13:30 órától.

Ez volt az első "tévés" meccs, ahol a jó játék meggyőző eredménnyel is párosult. Már az első félidő végén kettő volt ide, a hajrára pedig még egy kettest rápakoltak a srácok. Saláta Kornél vezérletével acélosabbnak tűnt a védelem (talán csak egy kifejezett ziccert tudtak kidolgozni a vendégek), a középpálya és a támadórészleg pedig nemcsak látványosan, de főleg hatékonyan tette a dolgát. Azt kell monanom, hogy jó volt nézni a mai produkciót. De, ami ennél is fontosabb: nagyon fontos három pont a zsebben!

További információkat a klubról  ITT találnak.

Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a mérkőzésről!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ennyi volt.

Tisztelt, KrálikTV-néző! Tisztelt, a komáromi közélet iránt érdeklődő polgár!

Ahogy Kovács Ákos énekli a Bonanza Banzai egyik örökzöld dalában: valami véget ért, valami fáj.

És valóban.

Az ember közel másfél évtizednyi testületi tudósítói munka kényszerű befejezése után úgy érzi, hogy az élete részévé vált testületi milliő által gerjesztett, szinte utánozhatatlan adrenalinfröccs-hatás megvonása már-már szervi szintű hiányt okoz. Amit nevezhetünk akár függőségnek, illetve a hatást kiváltó ok megvonása nyomán fellépő elvonási tünetnek is.
Nyilván minden függőség kezelhető, bizonyos esetekben akár gyógyítható is, így ez is, és első sorban nem is annyira rólam szól ez a történet, hanem azokról, akik e függőség rabjai a KrálikTV élő közvetítései, az én munkám által váltak. Jelentem: nincs tovább!
Legalább is az eddig megszokott formában. A KrálikTV honlapján és szociális elérhetőségei által közvetített formában 2020-tól már hiába keresik majd a testületi ülések élő adását, ott már nem fogják…

Köszönet Hangverseny a Duna vizén

A Lehár Ferenc Polgári Társulás szervezésében, Klemen Terézia és a nagylelkű támogatók, Mayer Tibor és Olláry Viktor komáromi vállalkozók jóvoltából, május 22-én este élő hangversenyre került sor a komáromi személykikötő mólóján a Duna 1 lakóházzal szemben, a volt vámhivatal épülete mögött, gyakorlatilag a Duna vizén.

Az érsekújvári Visual Team-nek köszönhetően minőségi, többkamerás élő közvetítés keretében bárki otthonából, vagy okostelefonon szinte bárhonnan élvezhette a minőségi zenei élményt. A közvetítés a facebookon, több oldalon és magánprofilon is megosztásra került, hasonlóképpen itt a KrálikTV oldalon is követhető volt.

A szervezők és támogatók ilyen formában is szerették volna kifejezni hálájukat és megbecsülésüket mindazoknak, akik a legnezehebb koronavíros időszakban, dacolva félelemmel és bizonytalansággal, kitartóan és bátran állták a sarat, kezelték, gyógyították, ellátták a betegeket, gondoskodtak a boltok, gyógyszertárak ellátásáról, nyitva tartásáról, előállították,…

13. testület

A komáromi képviselő-testület 13. ülésére 2019. december 12-én 13 órától került sor.

A legfontosabb döntés egyértelműen a jövő évi költségvetés elfogadása volt, ami összefüggött a városvezetés által javasolt adó- és illetékemeléssel is, ami végül - számos képviselői ellenvetés és mintegy 800 petíciós aláírás ellenére - 16 szavazattal elfogadásra került.

A teljes programot ITT találják meg.

Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a tanácskozásról!