Ugrás a fő tartalomra

KFC - FC Nyitra (kupamérkőzés)


A komáromi felnőtt futballcsapat 2019. szeptember 24-én hazai pályán az FC Nyitra csapatát fogadta 16 órától a Slovnaft kupa 4. fordulójában.

Az első félidőben a vendégcsapat, esélyeshez méltóan, veszélyesebben futballozott, de a helyzetértékesítés nem volt túl hatékony részükről, illetve a hazai kapus védett kiválóan. A 30. percben viszont - a kapussors már csak ilyen - egy szöglet után alászaladt a labdának, ami a vendégek játékosának, Podhorinnak szinte ráesett a lábára, aki közelről nem hibázott. A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, sőt a komáromiaknak volt több és nagyobb helyzete, sőt egy nagy ziccer is akadt, ami sajnos kimaradt, és, ahogy az lenni szokott, a vendégek végül büntettek. Egy szép kombináció után Ristevski éles szögből az ötésfeles környékéről lőtt gólt a kapus lábai mellett. Azt mondják, hogy ilyen szögből nem illik a kapuvédőnek gólt kapnia, dehát megesik az ilyesmi a legjobbakkal is. Ezzel kettő oda, így a lényegi kérdések el is dőltek. Ez maradt a végeredmény is.

További információkat a klubról  ITT találnak.

Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a mérkőzésről!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ennyi volt.

Tisztelt, KrálikTV-néző! Tisztelt, a komáromi közélet iránt érdeklődő polgár! Ahogy Kovács Ákos énekli a Bonanza Banzai egyik örökzöld dalában: valami véget ért, valami fáj. És valóban. Az ember közel másfél évtizednyi testületi tudósítói munka kényszerű befejezése után úgy érzi, hogy az élete részévé vált testületi milliő által gerjesztett, szinte utánozhatatlan adrenalinfröccs-hatás megvonása már-már szervi szintű hiányt okoz. Amit nevezhetünk akár függőségnek, illetve a hatást kiváltó ok megvonása nyomán fellépő elvonási tünetnek is. Nyilván minden függőség kezelhető, bizonyos esetekben akár gyógyítható is, így ez is, és első sorban nem is annyira rólam szól ez a történet, hanem azokról, akik e függőség rabjai a KrálikTV élő közvetítései, az én munkám által váltak. Jelentem: nincs tovább! Legalább is az eddig megszokott formában. A KrálikTV honlapján és szociális elérhetőségei által közvetített formában 2020-tól már hiába keresik majd a testületi ülések élő adását, ott m

Köszönet Hangverseny a Duna vizén

A Lehár Ferenc Polgári Társulás szervezésében, Klemen Terézia és a nagylelkű támogatók, Mayer Tibor és Olláry Viktor komáromi vállalkozók  jóvoltából,  május 22-én este élő hangversenyre került sor a komáromi személykikötő mólóján a Duna 1 lakóházzal szemben, a volt vámhivatal épülete mögött, gyakorlatilag a Duna vizén. Az érsekújvári Visual Team-nek köszönhetően minőségi, többkamerás élő közvetítés keretében bárki otthonából, vagy okostelefonon szinte bárhonnan élvezhette a minőségi zenei élményt. A közvetítés a facebookon, több oldalon és magánprofilon is megosztásra került, hasonlóképpen itt a KrálikTV oldalon is követhető volt. A szervezők és támogatók ilyen formában is szerették volna kifejezni hálájukat és megbecsülésüket mindazoknak, akik a legnezehebb koronavíros időszakban, dacolva félelemmel és bizonytalansággal, kitartóan és bátran állták a sarat, kezelték, gyógyították, ellátták a betegeket, gondoskodtak a boltok, gyógyszertárak ellátásáról, nyitva tartásáról, előállí

13. testület

A komáromi képviselő-testület 13. ülésére 2019. december 12-én  13 órától került sor. A legfontosabb döntés egyértelműen a jövő évi költségvetés elfogadása volt, ami összefüggött a városvezetés által javasolt adó- és illetékemeléssel is, ami végül - számos képviselői ellenvetés és mintegy 800 petíciós aláírás ellenére - 16 szavazattal elfogadásra került. A teljes programot ITT találják meg. Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a tanácskozásról!