10. testület


A komáromi képviselő-testület 10. ülésére 2019. szeptember 12-én 13 órától került sor.

Az ülés programján számos pont és alpont szerepelt, de talán a két legnagyobb horderejű téma a városi cégek és intézmények első félévi gazdálkodása és a volt poliklinika eladási szándéka volt. A zárszámadások nagyobb vita nélkül, úgymond simán átmentek, ami viszont borzolta a kedélyeket, az az úgynevezett azbeszt-ügy volt, ami kapcsán Feszty Zsolt főellenőri kivizsgálást kért, amit meg is szavazott a testület. Vita volt még a tervezettnél mintegy háromszor drágább konyhafelújítás kapcsán is, de a legnagyobb vitát - amint az várható volt - a poliklinika eladási szándéka gerjesztette. Itt többen érveltek az eladás ellen, az érzelmi kötödést és a város felelősségét hangoztatva, mások pedig a józan ész vezette döntést sürgették. Obonya Sándor egy többmilliós beruházás lehetőségét tárta a plénum elé a cégük tulajdonában lévő öreg hajógyár területén. A projekt megvalósításához a várostól szeretnének megvásárolni egy bekötő utat, amit a nyilvánosság továbbra használhatna majd. A szándékot a képviselők egyszerű többséggel jóváhagyták, de az eladáshoz majd minimum 15 igenre lesz szükség a második körben. Röviden ennyi. Aki szeretne mindent látni és hallani, ami az ülésen történt, az az alábbi videóra kattintva visszanézheti az élő adás felvételét.


A teljes programot ITT találják meg.

Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a tanácskozásról!


Králik Róbert

tanár, újságíró, médiamenedzser, a KrálikTV tulajdonosa és működtetője

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése