Ugrás a fő tartalomra

Martfeszt 2019 - nyitófórum


Immár hetedik alkalommal került megrendezésre a nyugati régió nyári ifjúsági, zenei fesztiválja, tábora, szabadegyeteme a Komáromi járásbeli festői kisközség, Martos szívében az immár megépült községháza és Esterházy Akadémia épülete szomszédságában a majdani martosi népfőiskola, rendezvényliget és szabadidőpark helyszínén. Az idei program is bő kínálatát adta az okosodni, szórakozni, sportolni, vagy csupán a festői környezetben pihenni vágyó sokaság számára, hogy a nemzetépítő munkából, a konzervatív, nemzeti értékrendet megerősítésének feladatából ily módon is kivegye a részét. Értve ezt főként a jövő zálogának tartott felvidéki fiatalságra, egyetemi ifjúságra.

A nyitónap fénypontja, az év első számú felvidéki politikai fóruma ezúttal is a fővédnöki kerekasztal volt, ahol a politika és a közélet aktuális eseményei mellett szó esett a jövőbeni stratégiáról is, amely szavatolhatja a magyarság felvidéki megmaradását, politikai súlyának megőrzését.
Sajnos ezúttal Kövér László egyéb, fontos aktuálpolitikai teendői miatt nem tudott személyesen részt venni a fórumon, de lélekben bizonyára jelen volt, hiszen a martosi szabadegyetem szinte tiszteletbeli keresztapjának tekinthető.
Gubík László, a szabadegyetem főszervezője ezúttal a többi szokások vendéget köszönthette a helyszínen és a beszélgetés koreográfiája is hasonló volt mint a korábbi években. Első körben Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke az eltelt egy év eseményeit, tanulságait összegezték, ki-ki a saját posztja, feladatköre vonatkozásában, majd rátértek a felvidéki magyarság túlélési és megerősödési stratégiájának kibontására. Számos nagyobb ívű, konkrét nemzetstratégiai elképzelés is elhangzott, főként Szász Jenőtől, de a felvidéki etnikai politikában érdekelt közeg leginkább Menyhárt József politikai helyzetértékelésére és főként a 2020-as parlamenti választásokra vonatkozó iránymutatására várt leginkább. Az MKP elnöke a martosi fórumon őszintén és önkritikusan beszélt az elmúlt egy év jó és rossz döntéseiről, pozitívumairól és hiányosságairól. A jövőre nézve pedig egyértelmű irányt szabott meg, amit röviden és leegyszerűsítve talán így összegezhetnénk: Vagy egységesek leszünk, vagy nem leszünk! Fokozatosan elenyészünk.
Véleménye szerint ugyan is jelenleg egyik politikai szubjektum sem képes önállóan mandátumot szerezni, így szinte kötelességük az érintett pártvezetőknek egyességre jutniuk és egységbe kovácsolniuk minden meghatározó és a felvidéki magyarság szimpátiáját bíró egyént, legyen az pártpolitikus, önkormányzati vezető vagy szereplő, megbecsült szakember vagy civil véleményformáló. Mivel, ha a következő választást is elbukjuk, fokozatosan a teljes csüggedés vesz erőt rajtunk és a szlovák nemzetpolitikai sakkjátszma súlytalan szereplőivé válunk.
Mondandóját harsány taps fogadta és hallgatósága vélhetően támogatta az elhangzott egyesüsési koncepciót, hiszen a végén, amikor tér nyílt arra, hogy a közönség soraiból is kérdések, felvetések hangozzanak el, akár kritikus megnyilvánulások is, senki nem élt ezzel a lehetőséggel. Úgy tűnik tehát, hogy valahogy belül mindenki érzi, hogy a helyzet komoly és a megnyugtató eredmény érdekében most bizony senki sem lehet túlzottan finnyás. El kell fogadni a sajnos sokak számára keserű, amolyan szájhúzogatós status quo-t és egy-két békát lenyelve elindulni a jövő évtizedek békésebb és sikeresebb politizálása, az értelmesebb és jobb felvidéki magyar jövő irányába!

A fesztivál programját ITT tekinthetik meg.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ennyi volt.

Tisztelt, KrálikTV-néző! Tisztelt, a komáromi közélet iránt érdeklődő polgár!

Ahogy Kovács Ákos énekli a Bonanza Banzai egyik örökzöld dalában: valami véget ért, valami fáj.

És valóban.

Az ember közel másfél évtizednyi testületi tudósítói munka kényszerű befejezése után úgy érzi, hogy az élete részévé vált testületi milliő által gerjesztett, szinte utánozhatatlan adrenalinfröccs-hatás megvonása már-már szervi szintű hiányt okoz. Amit nevezhetünk akár függőségnek, illetve a hatást kiváltó ok megvonása nyomán fellépő elvonási tünetnek is.
Nyilván minden függőség kezelhető, bizonyos esetekben akár gyógyítható is, így ez is, és első sorban nem is annyira rólam szól ez a történet, hanem azokról, akik e függőség rabjai a KrálikTV élő közvetítései, az én munkám által váltak. Jelentem: nincs tovább!
Legalább is az eddig megszokott formában. A KrálikTV honlapján és szociális elérhetőségei által közvetített formában 2020-tól már hiába keresik majd a testületi ülések élő adását, ott már nem fogják…

Köszönet Hangverseny a Duna vizén

A Lehár Ferenc Polgári Társulás szervezésében, Klemen Terézia és a nagylelkű támogatók, Mayer Tibor és Olláry Viktor komáromi vállalkozók jóvoltából, május 22-én este élő hangversenyre került sor a komáromi személykikötő mólóján a Duna 1 lakóházzal szemben, a volt vámhivatal épülete mögött, gyakorlatilag a Duna vizén.

Az érsekújvári Visual Team-nek köszönhetően minőségi, többkamerás élő közvetítés keretében bárki otthonából, vagy okostelefonon szinte bárhonnan élvezhette a minőségi zenei élményt. A közvetítés a facebookon, több oldalon és magánprofilon is megosztásra került, hasonlóképpen itt a KrálikTV oldalon is követhető volt.

A szervezők és támogatók ilyen formában is szerették volna kifejezni hálájukat és megbecsülésüket mindazoknak, akik a legnezehebb koronavíros időszakban, dacolva félelemmel és bizonytalansággal, kitartóan és bátran állták a sarat, kezelték, gyógyították, ellátták a betegeket, gondoskodtak a boltok, gyógyszertárak ellátásáról, nyitva tartásáról, előállították,…

13. testület

A komáromi képviselő-testület 13. ülésére 2019. december 12-én 13 órától került sor.

A legfontosabb döntés egyértelműen a jövő évi költségvetés elfogadása volt, ami összefüggött a városvezetés által javasolt adó- és illetékemeléssel is, ami végül - számos képviselői ellenvetés és mintegy 800 petíciós aláírás ellenére - 16 szavazattal elfogadásra került.

A teljes programot ITT találják meg.

Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a tanácskozásról!