Komáromi Futsal Bajnokság 2018/19 - döntő


Az idei kiírás döntőjére január 20-án, vasárnap koraeste került sor komáromi városi sportcsarnokban.

A bajnoki címért ismét a két tavalyi éllovas, a Bauring City és a Barracuda gárdája csapott össze egymással. A végkifejlet azonban ezúttal nem az eddigi forgatókönyvek szerint alakult. A Barracudásoknak a döntőre egy nemzetközileg is jegyzett szlovák idegenlégióst is sikerült csatasorba állítaniuk, ennek ellenére két abszolút egyenrangú gárda mérkőzését hozta a döntő összecsapás. Az első félidőt 2:1 arányban a Bauring City húzta be, de a folytatásban a Barracuda kiegyenlített és pár másodperccel a végső dudaszó előtt a vezetést is megszerezte, amire a Bauring más nem tudott válaszolni.
Így a sokéves igyekezet végre beérett és a Barracudás fiúk emelhették a fejük fölé a polgármester által átadodd serleget megtörve a Bauring legutóbbi években tapasztalt dominanciáját.
A győzteseknek mi is gratulálunk, de a szervezők mellet minden csapat játékosa megérdemli a kalapemelést, mivel a téli holt fociszezonban ingyenesen szórakoztatták a komáromi és környékbeli fociszerető közönséget és vívtak egymással sok kiélezett és látványos csatát.
Az idei évad eredményeit és a bajnokság végső sorrendjét ITT találják meg.

Nézzék meg a döntő mérkőzés felvételét teljes hosszában, vágatlanul, majd az ünneplés és az ünnepélyes díjátadás perceit!

Králik Róbert

tanár, újságíró, médiamenedzser, a KrálikTV tulajdonosa és működtetője

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönjük a hozzászólását!