Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2018

Komáromi Futsal Bajnokság 2017/18 - döntő

Február 18-án, vasárnap koraeste került sor a Komáromi Futsal Bajnokság kicsúcsosodására, a döntő mérkőzésre komáromi sportcsarnokban.

A bajnoki címért az aktuális kiírás két egyértelmű élcsapata, a Bauring City és a Barracuda gárdája mérkőzött meg és a várakozásoknak megfelelően igazán szoros és izgalmas meccset vívott egymással a két tapasztalt gárda.
Az elején úgy tűnt, hogy a többszörös bajnok, a Bauring csapata simán veszi ezt az akadályt is, de a második játékrészben a vészkapussal támadó barracudások kétgólos hátrányból egalizáltak. A döntésre az ötperces ráadásig várni kellett, ahol ismét a City került előnybe, amit végül meg is tartott.
A trófea, a pénzjutalom és a dicsőség ismét a pirosmezes bauringosoké lett.

Nézzék meg a mérkőzést és a díjátadás perceit teljes hosszában felvételről!

38. testület - folytatás

A komáromi önkormányzat idei első, sorrendben 38. ülésének folytatására 2018. február 14-én 14 órától került sor.

Az előző ülésen egyebek mellett döntés született a sportcsarnok tőszomszédságában építendő billiárdcsarnokról, amit elvetettek a képviselők. Továbbá elnapolták a komáromi hőszolgáltató cég a várossal hosszú évek óta húzódó telekvitájának rendezését. Döntöttek a Lehár-épületet eladásáról és bérbe adták a hajóépítő- és gépgyár nonprofit szervezetének a várbeli kaszárnyaépület egy részét, valamint zöld utat kapott a Pons Danubii határon átnyúló idegenforgalmi társulás játszótér-projektje is.
A nap egyik nagy meglepetése a kulturális és sportalap keretösszegének vitamentes elosztása volt.

A február 14-i napirend talán legjelentősebb pontja a városi ingatlankezelő vállalat, a Comorra Servis járulékos szervezet idei költségvetésének megtárgyalása és jóváhagyása volt, különös tekintettel a város főellenőre, Csintalan Miklós a cégben végzett vizsgálatát összegző jelentésében közzé…

38. testület

A komáromi önkormányzat idei első, sorrendben 38. ülésére 2018. február 8-án 13 órától került sor.

A programpontok közül komolyabb vita a Köles Balázs, sikeres billiárdjátékos által kért telek sorsa körül alakult ki, amelyen modern billiárdközpontot szeretett volna felépíteni a kérvényező. A terv ellenzői viszont nem tartják jó választásnak a sportcsarnok melletti területet, mivel a zöldterület beépítése nézetük szerint túlzott zsúfoltsághoz vezetne. A város főépítésze is hasonló álláspontot képvisel. A támogatók azzal érvelnek, hogy ha valaki önerőből szeretne valamit létrehozni, azt az önkormányzatnak nem lenne szabad akadályoznia. A helyzet az eladási szándék korábbi jóváhagyása óta annyiban változott, hogy a környéken lakó mintegy félszáz lakos levélben tiltakozott a központ építése ellen. Véleményüket Szabó Árpád vállalkozó a testületi ülésen személyesen tolmácsolta. A hosszú, olykor szenvedélyes vita után a testület végül elvetette az eladási szándékot, így a sportcsarnok mellet…