Ugrás a fő tartalomra

35. testület - 2. folytatás


A komáromi önkormányzat 35. ülésének 2. folytatására 2017. október 12-én 16 órától került sor.

A maradék programpontok közül a legnagyobb vitát (várhatóan) a városban zajló nagyszabású útfelújítással kapcsolatos jelentés váltotta ki. Több képviselő is kritikus megállapításokat tett a munkálatok időrendi csúszásával és az elvégzett munkák minőségével kapcsolatban. A városvezetők a képviselők és a polgárok türelmét kérték a pozitív végeredmény reményében. Azonban többen arra sarkallták a polgármester urat, hogy a csúszásokért kérje számon a kivitelezőt és annak beszállítóit, és ha lehetséges, akkor érvényesítse a szerződésbe foglalt kötbér (büntetőkamat) kirovásának lehetőségét is. A beszámolóból világossá vált, hogy néhány útszakasz befejezésére csupán jövőre kerül sor. A Király püspök utca felújításának csúszása talán a legfájóbb, hiszen ott naponta rengeteg diák és szülő közlekedik a félig kész útszakaszon, sokszor poros, sáros, csúszós úton és járdán.

Ismét terítékre került az új Duna-híd és a majdan rákapcsolódó elkerülő út kérdése. Ezúttal azon petíciós kezdeményezés jogosságának elbírálása kapcsán, amelyet mintegy hat ezer komáromi és környékbeli polgár látott el kézjegyével a Holt-Vág "úgymond" megmentésének céljából. A petícióban arra kérik a képviselőket, hogy vessék el az elkerülő út jelenleg hatályos nyomvonalát, amely érinti a Holt-Vág pihenőövezet területét. Bastrnák Tibor, parlamenti képviselő ezúttal is elmondta, hogy Komáromnak belátható időn belül kizárólag akkor lesz elkerülő útja, amely szerinte a gazdasági fejlődés záloga, ha a képviselők nem vetik el az immár minden illetékes szerv által jóváhagyott tervezetet.
A petíciós ívek átvizsgálását a képviselők végül a városi hivatalra bízták. Nem kívántak maguk közül tagokat delegálni a polgármester javaslatára felállítandó bíráló bizottságba.

Az interpellációk és kérdések ponton belül szinte minden jelen lévő képviselő szót kért és csak úgy záporoztak a kérdések, vélemények a polgármester és a városvezetés felé. További felvetések az Egyéb programpont kapcsán hangzottak el.

Az előző ülés élő adásának felvételét és az ülés rövid rövid összefoglalását ITT találják.

Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét!

Az ülés programját és a megvitatandó anyagok jegyzékét ITT találják meg.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ennyi volt.

Tisztelt, KrálikTV-néző! Tisztelt, a komáromi közélet iránt érdeklődő polgár! Ahogy Kovács Ákos énekli a Bonanza Banzai egyik örökzöld dalában: valami véget ért, valami fáj. És valóban. Az ember közel másfél évtizednyi testületi tudósítói munka kényszerű befejezése után úgy érzi, hogy az élete részévé vált testületi milliő által gerjesztett, szinte utánozhatatlan adrenalinfröccs-hatás megvonása már-már szervi szintű hiányt okoz. Amit nevezhetünk akár függőségnek, illetve a hatást kiváltó ok megvonása nyomán fellépő elvonási tünetnek is. Nyilván minden függőség kezelhető, bizonyos esetekben akár gyógyítható is, így ez is, és első sorban nem is annyira rólam szól ez a történet, hanem azokról, akik e függőség rabjai a KrálikTV élő közvetítései, az én munkám által váltak. Jelentem: nincs tovább! Legalább is az eddig megszokott formában. A KrálikTV honlapján és szociális elérhetőségei által közvetített formában 2020-tól már hiába keresik majd a testületi ülések élő adását, ott m

Köszönet Hangverseny a Duna vizén

A Lehár Ferenc Polgári Társulás szervezésében, Klemen Terézia és a nagylelkű támogatók, Mayer Tibor és Olláry Viktor komáromi vállalkozók  jóvoltából,  május 22-én este élő hangversenyre került sor a komáromi személykikötő mólóján a Duna 1 lakóházzal szemben, a volt vámhivatal épülete mögött, gyakorlatilag a Duna vizén. Az érsekújvári Visual Team-nek köszönhetően minőségi, többkamerás élő közvetítés keretében bárki otthonából, vagy okostelefonon szinte bárhonnan élvezhette a minőségi zenei élményt. A közvetítés a facebookon, több oldalon és magánprofilon is megosztásra került, hasonlóképpen itt a KrálikTV oldalon is követhető volt. A szervezők és támogatók ilyen formában is szerették volna kifejezni hálájukat és megbecsülésüket mindazoknak, akik a legnezehebb koronavíros időszakban, dacolva félelemmel és bizonytalansággal, kitartóan és bátran állták a sarat, kezelték, gyógyították, ellátták a betegeket, gondoskodtak a boltok, gyógyszertárak ellátásáról, nyitva tartásáról, előállí

13. testület

A komáromi képviselő-testület 13. ülésére 2019. december 12-én  13 órától került sor. A legfontosabb döntés egyértelműen a jövő évi költségvetés elfogadása volt, ami összefüggött a városvezetés által javasolt adó- és illetékemeléssel is, ami végül - számos képviselői ellenvetés és mintegy 800 petíciós aláírás ellenére - 16 szavazattal elfogadásra került. A teljes programot ITT találják meg. Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a tanácskozásról!