44. testület - folytatás


A komáromi önkormányzat 44. testületi ülésének folytatására 2018. október 18-án 13 órától került sor.

A ciklus utolsó rendes ülésének folytatásán az egy héttel korábbi testület programjának maradék pontjait tárgyalták meg a képviselők.
A vagyonjogi és iskolaügyi kérvények után kiderült, hogy a Comorra Servis járulékos városi vagyonkezelő céget végül mégsem kell feldarabolni, mint annó az MPCR-t, a törvényi követelményeknek azzal is eleget lehet tenni, ha a bérleti díjakat máshogyan könyveli el a cég. Tehát marad minden a régiben.
A legnagyobb és legterjedelmesebb vita a képviselői juttatások nagyságával kapcsolatban alakult ki, mivel az újonnan hatályba lépett törvény nem engedi meg, hogy egy képviselő éves bére meghaladja a polgármester havi bérének nagyságát. Néhányan a törvénymódosítás miatt így lecsúsztak pl. az előző havi esketési juttatásról. Az új módosítás értelmében ezek az egyéb juttatások (beleértve az adhoc-bizottsági munkát is) beleszámítanak az összjavadalmazásba, ami nem haladhatja meg az fent említett határt. Viszont elhangzott az is, hogy a parlament várhatóan módosítani fogja a törvényt és ezen pluszjárulékokat kiveszi ezen jogi norma hatálya alól. A főellenőr által végzett ellenőrzések eredményéről - Csintalan Miklós hiánya miatt - csak érintőlegesen tárgyaltak a képviselők. Várhatóan főleg a város informatikai rendszerét érintő vizsgálatra még visszatérnek majd. Elképzelhető, hogy már következő, az ülés végén beharangozott rendkívüli időpontban összehívott plénumon sor kerül rá, amire a polgármester ígérete szerint november 7-ig (a kampánycsend napjáig) sor kerül majd. Úgyhogy egyszer még láthatjuk, hallhatjuk a városatyáinkat, -anyáinkat a jelenlegi felállásban. :)

Nézzék meg élő közvetítésünk felvételét a testületi ülésről!

Az ülés programját és a megvitatandó anyagok jegyzékét ITT találják meg.


44. testület - folytatás 44. testület - folytatás Reviewed by Králik Róbert on október 18, 2018 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések