március 15. Komáromban


Nemzetünk legnagyobb ünnepén, március 15-én a hagyományokhoz híven a központi ünnepség a Klapka téren zajlott a helyi Csemadok szervezésében.

A szavalat és a szervezői felvezetés, a 48-as, 49-es dicső események Farkas Adrianna gimnáziumi tanárnő általi rövid méltatása után az ünnepi szónok, Oláh Kálmán gútai származású, az anyaországban élő tanárember mondott igazán szívhez szóló, lelkesítő beszédet.
A koszorúzás során mindkét Komárom vezetése, a város és a környék meghatározó intézményei és szervezetei képviselői helyezték el az emlékezés és a tisztelet virágait a város- és nemzetvédő tábornok szobrához. Az ünnepség záróakkordjaként a jelenlévők a Concordia vegyes kar vezetésével közösen énekelték el nemzeti imánkat, a Himnuszt.

Nézzék meg a rendezvény felvételét teljes hosszában!

március 15. Komáromban március 15. Komáromban Reviewed by Králik Róbert on március 16, 2018 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések